 |
| Az Irkutszktól tartó, szinte folyamatos
rossz idő a kirándulás tizennegyedik napján
(2009. június 19 péntek) szemernyit se javul.
Habarovszk központjától kissé északra, a nagy
folyón látszólag két hete ugyanazok az uszályok
horgonyoznak, tulajdonosaik nem sietnek a
használatbavételükkel. A hely mennyiségéből
következtetve persze nem valószínű, hogy bele kell
rokkanniuk a parkolási díj fizetésébe... |
   |
A Habarovszk-2 állomás kezdőponti
(északi) bejáratának közelében kialakított,
aszfaltburkolatú, magas oldalperonos Jubilejnaja
megállóhoz (8527.5) vitetem magamat. A Junoszty utca
közúti felüljárójáról (8527.920) elővárosi -
szerelvénye a hatrészesre összeállított ED9t-0014 -,
a közeli ipartelepet kiszolgáló TEM2k-6475 és VL80sz
triós szénvonat kapható lencsevégre. (A TEM2-es és
két magánvasúti magasoldalfalúja által bejárt,
faaljas sínpár Habarovszk-2 váltókörzetétől
ágazik az Amúr irányába, nyugatra - kezdőpont felé
nézve balra.)
A Transzszib ezen a szakaszon kétvágányú,
hézagnélküli, betonaljas, KB-s, a
felsővezetékrendszert pörgetett vasbeton
tartóoszlopokkal és rúdszigetelős konzolokkal
szerelték, de a tartósodrony függesztésénél
beiktattak egy külön szigetelőelemet. A tartóoszlopok
aljára festett "színkódban" itt már két
fehér csíkot veszünk észre. A felüljárótól délre
(végpont felé) veszi kezdetét a Távol-Keleti Vasút
legnagyobb rendezőjét magába foglaló Habarovszk-2,
és tart egészen a város déli végében található
Szuvorov utca felüljárójáig. Az állomás északi
részére került az 1936-ban megnyílt, ma tehervonati
villanygépeket, villamos motorvonatokat, vonali és
tolató dízelmozdonyokat üzemeltető TCs-2 telephely. A
rendező két gurítódombbal működik. |
  |
| Egy adagnyi önürítős élén csitai
trió feszít. A rendezőről tartályvonat indul
háromszekciósra kábelezett VL80sz-szel, hidegen
besorozott, kék színű 3TE10m-mel - bár kifejezett
hidegmenetről nem beszélhetünk, ugyanis az egyik
szekciót beindították, talán a kellemetlen időben
fázik a kísérőszemélyzet. Száz üres
magasoldalfalú vág neki a hosszú útnak, szintén
villanygép trióval - még a nagy folyón túli,
dombvidéki-hegyvidéki vonalvezetés körülményei
között sincs szükség ilyen könnyű vonathoz a három
szekcióra, de a következő feladat majd nyilván rakott
elegy lesz. A szelvényszámozás szerinti jobbon rakott
magasoldalfalúakat továbbít a 310+310+314
összeállítású VL80sz. |
 |
| Feljebb, a Marx Károly utca hídjánál
Magdagacsi telephely VL80sz triója gurul gépmenetben a
rendezőre. Térközre mögötte hasonló háromszekciós
halad, Mogocsa állományából - igazán bevárhatták
volna egymást egy hatásosabb fotó kedvéért... |
    |
| A Távol-Keleti Vasút múzeuma
Habarovszk-1 közelében, panelházas területen
található, szilikáttégla falú, vasbeton szerkezetű,
ötszintes lakóház melléképületében. Egyik
szárnyában repülőjegyeket árusítanak, a másikban
üzemel a múzeum, de csak elvi síkon. A megfelelő
ajtón becsengetve csodálkozó arckifejezésű hölgy
fogad, aki szinte el se hiszi, hogy épp a vasúti
témájú kiállítást keresem. - A tárlat rendezés
alatt áll - mentegetőzik, közben felajánlja
Habarovszk többi múzeumát mint sokkal érdekesebbeket.
Valószínűbb persze, hogy nem a tárlatot rendezgetik
buzgón, hanem az utolsó, kósza látogató valamikor
1975 táján csengethetett be, azóta ki tudja, mit
művelnek a hivatalosan múzeumi célokat szolgáló
helyiségekben... Ígyhát múzeumlátogatás helyett a
nagyállomási villamoshuroknál fotózom végig a
közlekedési társaság eszközeit (sorrendben: RVZ-6M2,
két KTM8, LM99). |
  |
| A következő műsorszám a habarovszki
gyermekvasút. Közösségi közlekedési eszközökkel a
déli fejállomása, Pionyerszkaja közelíthető meg
kényelmesebben, kis park található itt, illetve a
forgalmi szolgálat elhelyezését, az ifjú vasutasok
oktatását, felkészítését célzó, egészen komoly
épület. A pénztárat külön faházikóban találjuk.
Szerencsére nem fogtam ki üzemszünetet - az hétfőn
van -, ígyhát nemsokára kipróbálhatom a
létesítményt működés közben. Napi nyolc
vonatpárral dolgoznak, ami a pajtások foglalkoztatása
szempontjából biztosan megfelelő, az utasközönséget
elnézve azonban sok, mint ahogy a vonatba sorozott, öt
személykocsi is túlméretezett. |
  |
| Pionyerszkaján két mozdonyt
állítottak ki szoborként. A 6421-es pályaszámú,
négycsatlós gőzmozdonyt 1932-ben építették, a
Távol-Keleten szolgált erdőgazdaságoknál, 1960-ban
hozták a gyermekvasútra, ahol 1967-ben adta át helyét
az 1986-ban TU7-esekre cserélt TU2-243-asnak és
társának. A két szobor együttesen elmesélheti a
kisvasút történetének nagyobbik részét. A tipikus
szovjet sztori 1958-ban kezdődött, amikoris úgymond az
ifjúkomszomolisták kezdeményezésére, Habarovszk
századik évfordulójának tiszteletére, a város
északkeleti részén működő szovhoz (állami
gazdaság) területén 750 milliméteres nyomtávú, 600
méter hosszú körpályát létesítettek. Kis
dízelmozdony biztosította a vonóerőt négy favázas
kocsi továbbításához. Mire a dízelmozdonyt
leváltotta a gőzös, a vonalvezetést módosították,
3,3 kilométeresre növelték és két fejállomással
látták el. 1965-ben négy lengyel Pafawag kocsit
helyeztek üzembe, a gőzmozdony nyugdíjazásával és
két TU2 beszerzésével közel párhuzamosan
Pionyerszkaja északabbra került - a mai helyére -,
ezzel 2,5 kilométernyire zsugorodott a vasút. 1986-ban
érkezett a mai napig közlekedő két TU7-es (2611 és
2612), valamint a gyemihovói gyártású PV051
személykocsik. 2000-ben álltak neki a teljes
felépítménycserének (R50 sínekkel), a
biztosítóberendezés és más létesítmények
korszerűsítésének. Az állomások fényjelzősek,
elektromos váltóállítással, és némileg
öncélúan, bár szemléltetésként azért valamennyire
érthető módon, önműködő térközbiztosítással
látták el a nyíltvonalat. |
  |
| A Pionyerszkaja végponti
váltókörzetét határoló, betonelemes burkolatú, nem
biztosított gyalogosátjárótól fotózom a Jubilejnaja
felől érkező vonatot. TU7-2612 mögött a 63 72, 62
26, 62 27, 61 93, 62 28 pályaszámú kocsik sorakoznak
fel. Valamennyi gondozott állapotú, nem hiányzik
róluk a tulajdonos RZsD-re, illetve annak Távol-Keleti
Vasútjára utaló felirat, az iránytábla helyén pedig
a vonat neve szerepel, "Orljonok". A 2+2
üléselrendezésű PV051-esek, bár 1986-ban álltak
szolgálatba, egy évvel korábban jutottak ki a
gyárkapun, onnan, ahol a Szovjetúnió felbomlását
követően nagyvasúti villamos motorvonatokat kezdtek
kibocsátani, az orosz piac számára lényegében
megszűnt Rigai Vagongyár (RVR) helyett. |
   |
A felépítmény tehát R50
sínrendszerű, faaljakat és fővonali, nagyfelületű
alátétlemezes, féligszétválasztott sínszeges
leerősítést alkalmaztak, persze kevesebb sínszeggel,
mert ekkora terhelés mellett mind az ötnek illetve
hatnak a beverése felesleges. Az ágyazati anyag
zúzottkő, bár a nagyvasúton szokásosnál valamivel
kisebb, 20-30 milliméter körüli frakciójú. A
sínhossz 12,5 méter, a vízszintes kapcsolószerek
hatlyukú laposhevederek. Az alátétlemezek és az aljak
legalább részben vissznyereményezettek, a sínanyag
azonban új, és ilyen csekély használat mellett akár
a következő évszázadig is gond nélkül kitarthat.
Pionyerszkaja térkőburkolatú, alacsony oldalperonos
első átmenőjén bonyolítják az utascseréket, a
második átmenőt mozdonykörüljárásra használják,
az állomás kezdőponti végében rövid csonkát
fektettek, ugyanitt fedett oktatókert található,
szemléltetőeszközként kialakított gőzmozdony
makettel, belsőégésű motorral, önműködő
vonókészülékkel, futómű-alkatrészekkel,
kitérő-alkatrészekkel. Az utastájékoztatás
élőhangos, a mikrofonnál ülő ifjú vasutas persze
mindent bemond, amit csak tud: ki a vezér, ki a segéd,
ki hozta a kávét a forgalmi szolgálattevőnek, közben
vagy ötször figyelmezteti az utasközönséget (jelen
esetben egyedül engem) a vonat- és tolatómozgásokra,
a kijelölt közlekedőutak igénybevételére és a
szemetelés tilalmára. A gyerekek számos munkakört
betöltenek, a hang-, fény-, és kézijelzések
tömkelegét az abszolút szabályoson jócskán
túltevő, erős teatralitásba hajló módon
alkalmazzák. Igaz, a teatralitásban éllovas Japán és
Kína nincs messze, tehát vastag a táptalaj a
karikaturisztikus jegyekhez.
Az utasok halmazát ugyan rajtam kívül más nem
képviseli, személyzetből azonban akad bőven.
Kisebbecske és nagyobbacska lányok, fiúk, ki
szolgálatban, ki csak úgy, talán két szolgálat
között, talán a szolgálatban lévők barátjaként,
osztálytársaként. Elindulunk. A kocsikban elég
hangosan szólnak a klasszikus gyerekdalocskák, megadva
a szovjet-giccs alaphangulatot, már csak a félliteres
fehér sörösüvegbe töltött limonad (Bambi,
szovjet módra) és mondjuk egy glazirovannij szirok
(Túró rudi, szovjet módra, de meg kell hagyni, sokkal
jobb) hiányzik a beteljesüléshez. A váltókörzetet
megfejelő, nem biztosított gyalogosátjárón túl bal
ívet veszünk, párhuzamosan fut a vonal a
Krasznodarszkaja utcával. A balunkon helyet foglaló
kórházhoz vezető utak a vasutat rendre fénysorompós,
illetve őrzött, fény- és motoros sorompós
útátjáróban metszik. Utóbbinak egy ügyes autós
nemrég letörte a sorompókarját. A felnőtt
útátjáró-őrrel együtt vagy négy pajtás mutatja
összecsavart sárga zászlóval, hogy a pályára
engedélyezett, illetve a biztosítóberendezés által
jelzett sebességű továbbhaladásnak nincs akadálya. A
második útátjáróhoz, a kórházat kiszolgáló
buszmegálló mellé illesztették az aszfaltozott
oldalperonos Ozjornaja táblás megállóhelyet.
Utascsere nincs. |
   |
Bal ívet veszünk, a végében - még
mindig a kórházhoz vezető utak egyikének
keresztezésében - fénysorompós, kéziműködtetésű
sorompóval kiegészített átjáró következik Junoszty
őrhelyen, itt is van felnőtt és gyerekvasutas
személyzet. Jobbra ház épül, baloldalt lakótelep
paneldzsungele csúfoskodik, a vasút felett
távfűtés-csövek tekeregnek - a város igencsak
körbenőtte a kisvasutat, abszolút nem való már ebbe
a környezetbe. Zöldterületből nem kevés akad a
házak közt, némelyik épület megüti a tűrhető
szintet, de a pozitív összhatáshoz mindez nem elég.
25-30 km/h-val haladunk, a vezér nem takarékoskodik a
légsíppal, ezt tehát az ittlakóknak napi tizenhat
alkalommal kell hallgatniuk, és a megszokás vagy
megszökés közül az első valószínűleg kevésbé
játszik, miután nem éppen gazdagék laknak errefelé.
Az aszfaltburkolatú oldalperonos Szovhoznaja táblás
megállóhely (Ozjornajával azonos módon az utasperon a
jobb oldalra került) kezdőponti peronvégét őrzött,
fény- és kéziműködtetésű sorompós útátjáró
határolja.
Az utolsó háznál elhaladunk Jubilejnaja fény
bejárati jelzője mellett. Az állomás elrendezése
Pionyerszkajához hasonló, azonban nem térköves, hanem
aszfaltburkolatú az oldalperonja; épülete - tekintve,
hogy csak a forgalmi szolgálat munkahelyét és a
pénztárt tartalmazza - jóval kisebb, egyszintes,
szürke fém díszléc burkolatú. A végponti végében
(1.9) az egybecsatlakozó vágány befut a kerítéssel
körbevett telephelyre. A vasútüzem vezetője itt
tartózkodik, váltok vele pár szót a visszaindulásig.
Elmondja, hogy jelenleg két TU7-esük és hat kocsijuk
van, ebből egy mozdonyt és egy kocsit a fűtőház
területén pihentetnek. A felújítási munkák
lezárásaként Pionyerszkaján, a főépületben
pihenőszobákat alakítottak ki, az alapkő-letételi
eseményen a menedzsment tagjai közül Zaicsenko, a
Távol-Keleti Vasút vezetője, valamint Jakunyin, az
RZsD elnöke vett részt. Mindketten forró
kézszorítással búcsúztak emberünktől, aki nevetve
hozzáteszi, hogy ezután egy hétig nem mosott kezet. A
prominens személyek látogatását követően gyorsan
beadták igényüket a járműpark lecserélésére,
kértek két mozdonyt (TU7a) és új kocsikat. Sajnos
csak egy mozdonyt kapnak, kocsik pedig egyelőre nem
jönnek. Válaszolhatnék, hogy a világon elég sok
helyen örömükben ugrálnának az üzemvezetők, ha
két és fél kilométernyi, nevesincs játékvasúton
huszonöt éves, jól karbantartott, alkatrészekkel
ellátott technikával kellene dolgozniuk - de nem
teszem, hiszen beszélgetőpartnerem nyilván meg van
róla győződve: neki ide ennél igenis újabbra van
szüksége. És igaza van a maga szemszögéből, mert ha
a Kelet-Szibériai Vasút 750 milliméteres nyomtávú terepasztalán
lehet automatikus járművezetés, akkor a Távol-Keleti
Vasút játszóházában miért nem lehet új dízelgép
és kocsi? |
  |
| Pionyerszkajára visszatérve még
lekapom a pihenőhelyiségek kialakításával
kapcsolatos eseményt megörökítő táblát, illetve az
oktatóteremben a kisvasút sematikus ábráját - nem,
ne ilyen félkör alakúnak képzeljük el, nagyjából
ugyanis végig délről halad északra, csak a valódit
jobban közelítő rajzon a hosszan elnyúló vasút
mellé biztos nehezebb lett volna elhelyezni a szöveges
információkat. (Mellesleg megtudhatjuk belőlük, hogy
a két végállomás között tíz perc a menettartam.) |
  |
A soronkövetkező, tizenötödik
nap (2009. június 20., szombat) rosszabb az
előzőnél. A meteorológiai jelentés szerint zuhogó
esővel lehet számolni vasárnapig, sőt, a város még
szerencsésnek mondhatja magát, mert Kína felől,
valamint északkeletről egy-egy front mozgott egymással
szemben, ám Habarovszkot végül elkerülte a viharos
széllel és jégesővel járó, égi összecsapás. A
Komszomolszkaja téren és más helyszíneken
rendezendő, estétől vasárnap hajnali háromig tartó
középiskolai tanévzáró ünnepség ("kibocsátó
ünnepség") lebonyolítói legalább egy kicsit
fellélegezhetnek. A meglepetéseket nem kedvelők
esőköpenybe burkolózva, a bátrabbak könnyebb
öltözékben munkálkodnak a templom mellett, a
könnyűszerkezetes színpad és nézőtér
összeszerelésén. Az utcabál miatt fémkorlátokkal
zárják el a környéket az autóforgalom elől.
Befizetek egy sétahajókázásra - célom természetesen
a vasúti híd fotózása a nagy folyó felől -, és
amíg el nem érkezik az indulás ideje, jobb híján
közösségi-közlekedem egyet. Érdekesen alakul a
magánüzemeltetők kezében lévő midibuszok sorsa:
még nem döntötték el, hogy buszhoz vagy marsrutkához
hasonlítsanak-e jobban, ezért az egyiken van kalauz, a
másikon a sofőrnek kell fizetni, ahol van kalauz, ott
vagy mindenütt megállnak a járművek, vagy a kalauzzal
közlendő a leszállás helye, és ő irányítja a
sofőrt. A járműveken vizes emberek zsúfolódnak
össze vizes buszokon és iránytaxikon, mindezt lemondó
nyugalommal tűrik - valahogy a vonatból látott, a
saját hátát nyalogató tehén jut róluk eszembe... A
Moszkva-83 jelű, földgázüzemre átállított
vízijármű időközben gyűjteni kezdte az utasokat.
Három egyórás fordulót tesz délután, majd késő
este ismét párat, akkor azonban már zenés-táncos
műsorral szórakoztatják a közönséget. A kisebb
kategóriát jelenleg 12 működő motoros képviseli,
lassacskán fogynak, szezonról-szezonra pótlás
nélkül esik ki egy-egy járat. A helyzet nem okoz
különösebb gondot, ugyanis az utasok körülbelül
ugyanebben az ütemben maradoznak el. Bár bizonyos
mennyiségű hajóra középtávon is szükség lesz,
tudniillik az Amúr szigetvilágának néhány közeli
szigetén hétvégiházak épültek, márpedig oda
kizárólag a vízen át vezet az út, hacsak nem kíván
helikoptert vásárolni az egyszeri dácsatulajdonos.
Döntő többségük esetében ez kevéssé valószínű,
tehát amennyiben a hajóstársaság járművei teljesen
elfogynának, a hoppon maradt dácsások vagy a
motorcsónak-vásárláson, vagy a telek eladásán
törhetik a fejüket. A motorcsónak sem volna egyszerű
döntés, és nemcsak az ára miatt: az Amúrt a
veszélyesebb folyók közé sorolják, 2009. első
félévében például három zátonyrafutás fordult
elő a közforgalmat bonyolító hajókkal.
A kikötési módszer sajátságos. A mólókat csak a
nagyobb motorosok használják, a többi körülbelül 45
fokos szögbe fordulva, szabályosan nekiszalad a homokos
partnak, az utascsere az orr felől leeresztett
járópallón keresztül történik. Valószínűleg így
előbb-utóbb elkopik a hajóorr lemezelése, de arra az
esetre ott a derék hegesztőbrigád... A folyó sodrása
jól érzékelhető, hiába ömlik szét kilométeres
szélességűre (plusz a megszámlálhatatlan
mennyiségű mellékág), a járművek elmozdulása ellen
ezért védekezni kell, amit kevéssé takarékos, bár
felettébb egyszerű módon oldanak meg: nem állítják
le a motort, hanem kis csavarfordulattal, folyamatosan
tolóerőt fejtenek ki, azaz feltámaszkodnak a homokra,
amíg az utasközönség a pallón mozog. |
   |
A Moszkva-83 nekiindul kevés számú
utasával - többnyire kisgyermekes családok a
résztvevők. Az omszki, hasonló funkciójú
sétahajóval ellentétben, itt nem érzi minden egyes
apuka szent kötelességének, hogy az egy óra
leforgása alatt a sárga földig leigya magát a büfé
készletéből.
A kereskedelmi kikötőnél zajlik a munka,
magasoldalfalú kocsikba rakodnak, illetve két, a rövid
gépterénél csatolt TEM2 tartálykocsikat hoz.
Távolabb, a folyó közepén hosszúkás
gáztartályokkal felszerelkezett uszály tűnik fel -
nem más, mint a sétahajók és menetrend szerinti
"dácsajáratok" úszó üzemanyag-kútja. A
vasúti hídon hatrészes elekricska gurul a nyugati
partra, a kicsinek egyáltalán nem mondható jármű
egészen eltűnik a hosszú rácsszerkezet belsejében... |
   |
| ...aztán komplett, VL80sz triós
tehervonatok kaphatók lencsevégre, miközben sajnos
mindjobban rázendít az eső. |
  |
A műsor végén kapitányunk két másik
Moszkva osztályú között gondolta végrehajtani a
partnak szaladós kikötési módszert, csakhogy a hely
nem bizonyult különösebben bőségesnek, ugyanakkor a
sodrás gyorsan módosítja a beállított 45 fokos
irányt, ha a jármű nem tart ellene. Miután az orr
elérte a homokot, mindjobban eltértünk a többiekkel
párhuzamos helyzettől. A személyzet
próbálkozott-próbálkozott, majd feladta, levette a
gázt. A víz nyomban megtette a magáét és látni
lehetett előre, hogy nekicsapódunk a szomszédnak, a
Moszkva-75-ösnek. A jelenség hangos dörrenés
kíséretében következett be - ha valaki nem
kapaszkodik, eleshetett volna, de a minimális számú
közönség épp ült -, mégsem történt semmiféle
szerkezeti deformáció sem nálunk, sem a 75-ösnél.
Úgy tűnik, gondoltak ilyesmire a tervezéskor. Bár
kifoltozott horpadásoktól nem mentesek a járművek,
úgyhogy előfordulnak ám itt keményebb
elefántpuszik...
A Muravjov-Amurszkij gróf szobra közelében, a magas
parton álló, halvány-fagylaltszínű épülethez
márványtábla is tartozik, mely szerint 1918-ban, a
polgárháború során a fehérgárdista csapatok
úgymond vadállati módon kivégezték
Ausztria-Magyarország hadseregének 16 katonai
zenészét, akik szimpátiát éreztek a szovjethatalom
iránt. A szöveghez természetesen hozzátehetők
különféle megjegyzések, például hogy a
nyilvánvalóan sajnálatos eset korántsem volt
egyedüli a polgárháború során, és hogy a vadállati
kivégzések a legkevésbé sem attól függenek,
hogy a kivégzett mi iránt érez szimpátiát, illetve a
kivégző milyen zászló alatt harcol, vagy tesz úgy,
mintha harcolna. |
 |
Vasárnap (2009. június 21., a
kirándulás tizenhatodik napján)
reggel tolóhajók érkeztek és a tevékenységük
következtében a folyó közepén parkoló uszályok
mennyisége alaposan megcsappant. Sokáig nem nézhetem
őket: lassacskán indulnom kell a reptérre. Bedobom a
reggelimet, ezúttal nem svédasztalról, ugyanis ma
étlapról lehet választani 300 rubeles értékig (az
azon felüli részt kifizettetik). Csodálkozó
tekintetemet a pincér rosszallásnak gondolja, gyorsan
hoz egy listát, rajta tizennyolc vendég nevével -
ennyien maradtunk a hétvégére, és ugye megértem,
hogy tizennyolc főre svédasztalt berendezni nem más,
mint anyagi csőd. Csita után szabadon. Ha már Csita, a
válságkezelésnek rokon módját találták az itteniek.
Előző éjjel fél tizenkettőkor csörgött a szombám
telefonja és női hang érdeklődött, mit szólnék
fiatal hölgy társaságához az ágyamban. A kéthetes
feszített program végére a paplannak és a párnának
lényegesen jobban örültem, ezért udvariasan
elhárítottam a felajánlást.
Moszkváig, akárcsak idefelé, B767-300 a géptípus,
és sajnos ugyanúgy teltházas, tehát hét órán
keresztül szó sem lehet a végtagjaim
kinyújtóztatásáról. A seremetyevói rendőrök első
dolga igazoltatni a repülőn utazó, kaukázusi
kinézetű társaságot - ennyit az egyenjogúságról...
Mielőtt az 1-es terminálról az Aeroexpressz
"kompjáratával" átbuszoznék a 2-esre,
ismét fotót készítek az Il-18 szoborról, a két
héttel korábbival szóról-szóra megegyező
időjárási körülmények közepette. Míg az 1-esen a
rendőrök lesték a kaukázusiakat, addig a 2-es
terminálon az Orosz Migrációs Szolgálat emberei
kínaiakat kapcsolnak le sorban. A checkin-idő
elérkeztével végigjárom a kötelező stációkat,
ahol az utolsónál keresztrefeszítés helyett a Malév
üzemeltetésű B737-700 egyik ülését kapom. Bár a
nemzetközi biztonsági rendszabályok további
szigorodásával a keresztre szegezés is eljöhet még.
A kétharmad házas telítettségű járat húszperces
késéssel szállít Ferihegyre. |
